A japán kultúra, azon belül is a japán esztétika kutatása módszertani és elméleti kérdéseket is felvet. Olyan kultúráról van szó ugyanis, melynek megértéséhez komoly előtanulmányokra van szükség – feltéve, ha arra törekszünk, hogy valamiféle „hiteles”, japán olvasatot értsünk meg. A japán nó-játék, mely komoly hatással volt a huszadik századi európai színházra, jó példa két út bemutatására. Az első: a nyugati befogadó dönthet úgy, hogy az eszmei hátteret félretéve, pusztán a felszínen megrekedve értelmezi ezt a távoli színházformát. Ám dönthet úgy is, hogy a sajátságosan japán esztétikai kategóriákat tanulmányozva próbálja megérteni, hogy a nó miért hat rá annak ellenére, hogy ennyire idegen számára.
Előadásomat egyfajta bevezetésnek szánom – a japán esztétikai kategóriák közül a Zeami
által kidolgozott júgen fogalmát kívánom bemutatni. A japán középkorban tevékenykedő Zeami apjával, Kan’amival együtt dolgozta ki a nó mai formáját, emellett jelentős esztétikai munkásságot is hátrahagyott. Egy nó-előadás elemzése révén próbálom megragadni a júgen mibenlétét, és teszek kísérletet arra, hogy rámutassak néhány sajátságos működési elvére. Így jobban megérthetjük a nó világát; megtalálhatjuk azt a közös nevezőt, mely révén ez a keleti színház minket, nyugatiakat is megindít.