"Esztétika - Mi végre?"

A filozófus öneszmélése, tehát amikor felismeri önmagát mint eredeti forrásként működő szubjektivitást, végső soron nem jelent mást, mint hogy a dolgok létébe vetett hit átfogó zárójelezése után, a világ dolgaihoz már nem fűződik érdeke. Kilép a hétköznapok természetes beállítódásának célok és érdekek mentén kibomló tevés-vevéséből, és a fenomenológia passzív-aktivitásával, vagyis figyelemmel fordul a dolgokhoz: léttételezés és érdekek nélkül úgy tekint rájuk, ahogy azok megjelennek, nem pedig úgy, ahogy azok a használat számára kézhezállóként adódnak. Éppen ehhez hasonló módon viszonyulunk a műalkotásokhoz is az esztétikai beállítódásban, amely – Husserl kifejezésével élve – nem más, mint oda-állítottnak-lenni-hagyás, vagyis bizonyos fajta indifferencia jellemzi. Fritz Kaufmann egy 1940-ből származó írásában azt állítja, hogy a figyelmünk az esztétikai indifferenciában „az érzéki adottságok immanens értéke révén az érzéki adottságok összességére és annak szimbolikus jelentésességére” irányul, ennek megfelelően „a művészet nem a <tárgyakat>, hanem a valóság értelmét akarja kifejezni.” Előadásomban arra teszek kísérletet, hogy – az említett szerzők segítségével – felmutassam a fenomenológiai és az esztétikai beállítódás közös sajátosságait, felmutatva ezzel egy fenomenológiai esztétika lehetséges megvalósulási módját.